2022. január 24., hétfő

Az én téli sárgám

 Azt hiszem még gyerek voltam amikor utoljára szerettem a sárgát. Akkor azt üzente ez a szín, hogy minden napfényes, boldog, ragyogó. Amolyan gyerekes örömöt tükrözött. Aztán arra emlékszem, hogy a '90-es években mindenkinek a nappalija sárga lett, mert a fehér unalmassá vált, és valahogy kézenfekvő volt, hogy a szüleink a napsárgával jelezték, elhagyták a konfortzónájukat, és bizony vagánysárga lesz a ház... :D
Az én dacom valahol itt kezdődött el, hiszen amit csinálnak a szülők, az gáz :D 
Felnőttként, vagy ahogy mondom, hosszantartó fiatalságom alatt rájöttem, nekem valahogy vissza kell csempésznem az életembe ezt a színt. Így találtam rá pár éve a mustársárgára, ami télen sem üvölt bele az arcomba, hogy "nincs nyár!!"
Muszáj volt beszereznem a kedvenc fonalamból egy ilyen színt.



Úgy gondoltam mivel a kötőtudományom nem éppen a legjobb, sima egyszerű lusta kötéssel megyek végig rajta, és a két vége elvékonyodik, így egy egészen hosszú sálat kapok amit majdnem 3x is a nyakam köré tudom tekerni, vagy félbehajtva áthurkolom egymáson. A sálhoz 4 gombolyagot használtam fel, és egy nagyon pici piedras-t, mert elfogyott a fonalam, viszont a maradék másik színnel kipótoltam, és marha jól néz ki a kettő együtt-nekem. :)




Aztán egy évre rá rendeltem egy gombolyagot mégiscsak, amiből csináltam egy fejpánt, sapka 2:1-bent. Ez egy sima cső, amit ha akarok félbehajtva fejpántnak használok, ha akarom, akkor kibontom, a végét begumizom, és egy laza sapit kapok.

Nagyon meleg, és egyáltalán nem szúr. Ez mindig egy nagyon kényes téma nálam, sok gyapjúval dolgoztam már, és a legtöbbje engem "zaklat", bökdös, hiába érzem, hogy pihe-puha, mégis egy idő után, vagy azonnal jelzi, hogy nem leszünk barátok.


A fonal: 1001fonal  (összesen 5 gombolyag) malabrigo rios frank ochre

A tű amivel kötöttem a sálat: 4.5

A sapihoz valót 4-essel csináltam, mert szorosabb kötést szerettem volna.


Nagyon szeretem a sima bőrkabimhoz hűvösebb, de nem fagyos napokon, de szeretem télen a petrolkék szövetkabátomhoz is, sosem túl meleg, vagy nagyon hideg.


Riosból sosem elég, majdnem minden színét feldolgoznám.


2022. január 16., vasárnap

Azul profundo



 Sokféle kék tetszik, fel sem tudom sorolni igazán, de ez a kék a top 5-ben van. Vibráló, mély, télen sem hivalkodó mint a türkiz, nem ordítja az arcodba, hogy hol a nyár, mégis felhívja a figyelmet magára.

Most először próbáltam ki a malabrigo rasta fonalat. Imádom ezt a márkát de még sosem volt szerencsém dolgozni ezzel a habos-babos, meleg, abszolút nem bökős fonallal. Beleszerettem. 

A fejpánt 9-es tűvel készült, felvettem 25 szemet és végig lusta kötéssel addig kötöttem, amíg el nem értem a kívánt méretet, majd összehorgoltam csavarva a végét.

A nyaksál 60 szemmel készült, majd a végén összevarrtam.

Holnap adom át a barátnőmnek, HA addigra meg nem gondolom magam :)

2020. április 5., vasárnap

Nyuszipuszik



Ami kell hozzá:

- fonal :amit én használok az a 1001fonalban vásárolt scheepjes stone washed fonal.
  • fejhez, testhez, végtagokhoz 2 gombc fonal kell A színben
  • hashoz, tappancsokhoz 1 gombóc fonal B színben
     A legtöbbször általában a játékokhoz catania-t használok, azzal is csinálhatod, de nem biztos,hogy ugyanezt a méretet kapod.



- horgolótű: 3.5-es tű, 4-es tű
-1 pár biztonsági szem ( ha nincs, lehet horgolni is majd)
- tömőanyag
- szemjelölő (biztosítótű is jó)
- vastag tű az összevarráshoz

Jelmagyarázat:

rp: rövidpálca
lsz: láncszem










Fej:

Magic ringben 6 rp
1.kör Magic ringben 6 rp
2.kör: 12 rp (minden rp-be 2rp)
3.kör: 18 rp (egy rp-be 1 rp, köv. rp-be 2rp)
4.kör: 24 ( (egy rp-be 1 rp) 2x, köv. rp-be 2rp)
5.kör: 30 ( (egy rp-be 1 rp) 3x, köv. rp-be 2rp)
6.kör: 36 ( (egy rp-be 1 rp) 4x, köv. rp-be 2rp)

Itt alakítjuk ki az orrot, így a köv. sorokban megtartjuk a 36 rp-t.

7.kör: 36 rp
8.kör:36 rp

Tovább bővítjük a fejet:

9.kör: 42 ( ( (egy rp-be 1 rp) 5x, köv. rp-be 2rp)
10.kör: 48 ( ( (egy rp-be 1 rp) 6x, köv. rp-be 2rp)

Elérkeztünk a fej legszélesebb pontjához, jön a fej mélyítése:

11-15.kör: 48

A köv. sorban kialakítjuk a fülek helyét:

16.kör 48 (10rp-6lsz-6 rp kihagy, 7. rp-ba 1rp, köv. 15rp-ba 1rp-6lsz-6rp kihagy-7. rp-ba 1 rp, köv 9rp-ba 1 rp) így jön ki a végére megint csak 48rp

17.kör: 48 ebben a sorban minden rp-ba és lsz-be 1 rp kerül.
18.kör: 48

Elkezdjük a fej kisebbítésért, tehát a kör fogyasztását.

19.kör: 42 ((6 rp-ba 1 rp, 7.-8. rp-ba 1 rp.)  a sor végéig.
20. kör :36 (( 5rp-ba 1 rp, 6.-7 rp-ba 1 rp.)  a sor végéig.
21.  kör:30 (( 4rp-ba 1 rp, 5.-6. rp-ba 1 rp.)  a sor végéig.

Itt elkezdheted a fej tömését, de a fülénél tovább ne csináld, m nehezen lehet szépen összehúzni a fonalat ha feszül a sor a kitömés miatt.

22. kör:24 (( 3 rp-ba 1 rp, 4.-5 rp-ba 1 rp.)  a sor végéig.
23. kör:18 (( 2rp-ba 1 rp, 3.-4 rp-ba 1 rp.)  a sor végéig.
24. kör:12
25. kör:6 hosszú fonalat hagysz a végére az elvarráshoz.

A fejet tovább tudod tömni a füllyukból. Én szeretem egész tömöttre csinálni, mert ha olyan gyereknek készül, aki aludni akar vele, akkor rövid időn belül eldeformálódik a feje.

Szem:
Ha van biztonsági szemed, akkor azt most vedd elő, és a fül tövétől számolj vissza 3 sort. a 3. és 4. sor közé illeszd be, vagy oda, ahol neked tetszik. Láthatod ha próba beillesztést csinálsz, hogy változik a nyuszi karaktere, ahova éppen berakod. Lehet nyitott tekintet (minél messzebbre és szélesebbre rakod), lehet szigorúbb (minél közelebb). A próbaillesztésnél nyomd is meg a két szemnél, hogy lásd a fej alakulását. Ha tetszik valahol, hagyd ott, és a biztonsági műanyagot nyomd rá belülről.
Ha nincs szemed, akkor egyelőre nincs dolgod vele, majd kialakítjuk fonallal és tűvel a szemgödör helyét. Lássuk a fület:


Fül:

Fogod újra a fonalat, amivel csináltad a nyuszifejet, és folytatod a munkát. Úgy hagytuk ott a lyukakat, hogy van 12 rp-ánk amit tudunk használni, és be kell illesztenünk ebbe a lyukba összesen 16 rp-t. A fül alsó felénél kezd a horgolást.
1.kör:  16 rp
2.kör: 18 rp (16 rp- fül hátsó félébe  + 2rp-t illessz be, így lesz 18rp)
3.kör: 24 ( (egy rp-be 1 rp) 2x, köv. rp-be 2rp)
4.kör: 24 itt bejelölöd a szemjelölővel a kör első rp-ját, mert innen spirálban haladunk tovább. én itt átváltok 4-es tűre, mert puhább lesz a füle :)
5-10. kör: 24
11.kör: 30 ( (egy rp-be 1 rp) 3x, köv. rp-be 2rp)

Itt megint tartjuk a rp számot egészen a 20. körig.

12-25.kör: 30

Elkezdődik a fogyasztás:

26.kör: 24 (( 3 rp-ba 1 rp, 4.-5 rp-ba 1 rp.)  a sor végéig.
27.kör:18 (( 2rp-ba 1 rp, 3.-4 rp-ba 1 rp.)  a sor végéig.
29.kör: 12
30.kör: 6
Hosszú fonalat hagysz, elfeded az apró lyukat,és eldolgozod. Én itt össze szoktam egy kicsit varrni a fület, h egy picit csúcsosabb legyen, és a füle olyan igazi nyuszis legyen :) Aztán ugyanezt csinálom a tövénél is.

Kész lett a fej, de láthatod még maga az arc nem egy karakteres arc. Én ha van biztonsági szemed, akkor a szem fölé tűvel beleszúrsz, és áthúzod a fonalat a másik szem fölé.  Egy picit meghúzod a fonalat, így a szem felett a szemgödör kialakul.
Ha nincs biztonsági szemed, akkor magát a szemgödört alakítod így ki, és egy horgolt fekete szemet raksz oda.
Egy sima fekete vékonyabb fonallal kialakítasz a kör technikával magic ringbe 6rp-t, aztán csúszószemmel összehúzod. Ez lesz a szem :)

Orr: én ezt a B fonallal alakítom ki, tűvel csinálom, de olyan orrtípust választasz mit csak akarsz.





Test: 

Ugyanúgy kezdjük, mint a fejet. Ezt már nem írom le részletesen.
1.kör: 6
2.kör:12
3.kör:18
4.kör: 24
5kör: 30
6.kör: 36
7.kör: 42
8-14. kör: 48
Innentől körönként csak 4-gyel fogyasztasz. Egyenletesen oszoljon el a 4 fogyasztás.
15.kör: 44
16.kör: 44
17.kör: 40
18.kör: 40
19.kör: 36
20, kör: 36
21. kör: 32
22. kör: 32
Itt elkezdheted a test tömését.
23. kör:28
24. kör: 28
25. kör: 24
26. kör: 24
27.kör: 20
28.kör: 20
29. kör: 16
Ennél a szakasznál befejezed a tömést. Ahogy gondolod: vagy feszesre tömöd, vagy puhára, attól függően hogy kinek készíted :)
30. kör: 16. hosszúra hagyod a fonalat, amivel majd a fejet a helyére varrod.
 Varrás:
Fogod a buksit, odailleszted a nyakra, és kialaítod milyen nyuszit szeretnél. Felfelé nézzen vagy lefelé, előre, kissé oldalt legyen, aztán szépen odavarrod a nyakhoz. Amikor már csak egy kis lyuk van, én ilyenkor tömök még oda anyagot, h merevebb legyen, aztán befejezem a varrást.



Has:

Ebben a részben soronként dolgozol, tehát a munka végén mindig soremelés van.
Ne feledd, ez egy ajánlás, én mindig úgy csinálom, hogy a testéhet mérem, és nézem hogyan esztétikus, és ehhez mérten szaporítok vagy fogyasztok. Nem mindig ragaszkodom ugyanazokhoz a szemszámokhoz, és a fonalak is egyénenként változnak márkán belül is, inkább mérj, illesz oda mindent mindenhez :)
Veszed a B fonalat, és csinálsz 4láncszemet+ 1lsz a soremeléshez. Fordul.
1.sor: 4rp a 4lsz-be.
2.sor: 5rp
3.sor: 6rp
4.sor: 7rp
5. sor: 8rp
6. sor: 10rp
7. sor: 12rp
8. sor: 14rp
9. sor: 16 rp
10. sor: 17 rp
11-14.sor: 17
15. kör: 16
16. kör: 15
17. kör: 14
18. kör: 13
19. kör: 12
20. kör: 11
21. kör: 10
22.kör: 9
23. kör: 8
24. kör: 8
25. kör: 8
26. kör: 7
27. kör: 7
28. kör:6
29. kör: 6
30.kör: 5
Én a popójánál szoktam kezdeni a varrást. Oda illesztem ahova majd a bolyhos farkát fogom varrni, és egy gombós tűvel a nyakához illesztem a felső részét. Így kényelmesen rá tudom varrni a hasrészt. A pocak alsó felénél még egy kis anyaggal megtömöm, így egy jóllakott kis nyuszipocit kapunk, sztm tök aranyos :)



Tappancs a melső lábakra:


B fonallal dolgozol:
1. kör 6rp a magic-ringbe
2. kör 12 rp, majd elvágni a fonalat, eldolgozni.

Tappancs a hátsó lábakra:

fonallal dolgozol:
1.kör:
5 lsz +1lsz emelésnek. az 1. lsz-be 3 rp, aztán 4lszbe 1 rp, majd az 5. lszbe megint 3rp, és elfordítod a munkát, és megint ugyanabba a 3lszbe, de most a másik felébe horgolsz 3rp-t. így egy ovilás részt kapsz. majd egy kúszószemmel az első rp-ba kapcsolod a fonalat. soremelés. ugyanúgy jársz el,mint a körbehorgolásnál. (12rp)
2.kör: a két végén a 3 rp-ba 6rpt teszel, az egyenes részen 1rp-ba 1rpt. (18rp)
3.kör: a két végén a 6rpban minden másodikat duplázod csak, a többiben 1 rpt teszel. (24 rp)
Elvágod és eldolgozod a fonalat.

Melső lábak:

Úgy kezded, ahogy a fejet:
Magic ringben 6 rp
1.kör Magic ringben 6 rp
2.kör: 12 rp (minden rp-be 2rp)
3.kör: 18 rp (egy rp-be 1 rp, köv. rp-be 2rp)
4-7.kör: 18 rp
8. kör: 12 rp Itt tömd ki a mancs részt. Aztán folytasd a horgolást.
9-24 kör: 12 rp
25. kör: 14 rp
26-28. kör: 14 rp. hosszú fonalat hagysz a varráshoz.
Ha hosszabb, ölelősebb melső lábakat szeretnél, akkor egy kicsit több sort csinálj a 12rp-ás sorokból. Ezt is érdemes mindig orakni a test mellé, h lássátok az arányokat.
Varrás:
Fogod a B fonalat, és a tűvel megcsinálod a karmokat, majd rávarrod a tappancsot a lábra. Én úgy forgatom a lábat, hogy a soremelésnél keletkezett perforációs vonalat vagy aljára vagy a belső oldalra forgatom, h ne látszódjon.



Hátsó lábak:

Úgy kezded, ahogy a fejet:
Magic ringben 6 rp
1.kör Magic ringben 6 rp
2.kör: 12 rp (minden rp-be 2rp)
3.kör: 18 rp (egy rp-be 1 rp, köv. rp-be 2rp)
4.kör: 24 rp ( (egy rp-be 1 rp) 2x, köv. rp-be 2rp)
5-15. kör: 24 rp
16. kör: 18
17.kör: 12 rp
18-22. kör: 12
23. kör: 18
24. kör: 24
25-29. kör: 24
30. kör: 18
31.kör:12
32. kör: 6, ezt összehúzod a fonallal.
 Amikor odavarrod a testhez a lábakat, én a tömést megformálom, és figyelembe veszem a soremelésnél kialakult perforációt is. Szóval a tappancsokat lefelé laposítom, ahogy lenn a szürkés nyuszinál látszik, a combrészt a tappancsokhoz képest viszont merőlegesen lepaosítom, h testhez simuljon amikor odavarrom.
Megvarrom a B fonallal a karmokat, és rávarrom a tappancs részt, majd odavarrom a combhoz.
Ha nem felejtettem el semmit, akkor most a kezedben tartod a nyuszidat :) Remélem érthetően fogalmaztam, és örülsz az elkészült munkádnak.

Boldog Húsvétot!


Brigci


2016. augusztus 3., szerda

PIAC

Mindig frissítem, mik kerülnek ebbe a posztba. 
Jelentkezni rájuk a hbdzs28@gmail.com-on tudsz.

Szóval most eladóvá váltak:
Panka és Csiribí, Berg Judit mesehősei:
7500Ft/db
Ha postai úton kéred, kérlek jelezd emailben.






2016. augusztus 2., kedd

Majomparádé

Egyszer drága Róza lányom azzal jött haza,hogy a Kata barátnőjének van egy majma amit bele lehet akasztani a nyakába és fú de jó. El is hozta megmutatni.
Én meg gondoltam egyet,és meghorgoltam neki. Gondoltam milyen jó lesz kézi készítésű majmócával oviba menni.
Oké,nézzük meg milyen is egy bébimajom. Hogyan áll hogyan kapaszkodik,milyen arca van?!
Aztán ültessük át mindezt horgolótűre!
Elméletben penge vagyok,de a munka során többször a sarokba dobtam volna az egész játékot...!
Végül elkészült,és nem bántam meg!
Íme Margaréta,a kis csimpánz az 5 és fél éves Rózammal!





2015. február 7., szombat

Tündérmesék

A kisebbik lányom félős nyuszi, ahogy ő beszél magáról. Azt gondoltam tudok segíteni azzal, h csinálok neki, és természetesen így a nagyobb lányomnak is egy védőangyalt. Segítségül hívtam a pinterest-et, csoda dolgokat lehet ott felfedezni, és már tovább is gondoltam az egész témát.
Imádom a tündérmeséket, a mesebeli lényeket, olyankor mindig úgy érzem sokkal nagyobb a világ, mint amiben élünk. :)
Így jött, h angyalok helyett tündérek születnek a horgolótűim segítségével.
És ki lenne alkalmasabb vámpírok, szörnyek ellen védelemben mint egy védő tündér, akik a lányok hasonmásaiként jöttek a világunkba.





Hadd mutassam be Fénysugarat, azaz Sugit.
Ő Luca lányom szárnyas védelmezője. A Luca név eredeti jelentése a fény gyermeke, így lett az ő tündérének éjkék haja, amiben van egy világos kék hajtincs, ami a fénysugarat jelképezi.
A haja pedig azért van félrefésülve és így copfba kötve, m Luca nagyon szereti így hordani a haját :)
















Ő pedig Róza lányomé. Róza nevet nem kell magyarázni, Rózsa egy névváltozata. Így a tündér neve  Rózsabimbó.
Ez jelképezi azt is, h bizony a szárnya és a cipőcskéje üdezöld színű.















Mindkét angyal teste cataniaból készült 3as tűvel, ruhájuk anchor babysoft fonalból 1.75ös tűvel, hajuk pedig Lana gatto silk mohairből készült. A hajukat készíteni nagyon izgalmas volt. Egészen addig bizonytalan voltam a fej-test méretarányban, és abban is, h lesz-e helyes arcuk, de ez a fonal egyszerűen életre keltette ezeket a kis lányokat :)







2014. december 9., kedd

Panka és Csiribí

Azt hiszem feladom :) Be kell ismerjem, lassú víz partot most, és egyre jobban élvezem, ahogy játékokat horgolok.
Mostanában sok pacit csináltam, és kicsit másabb figurákra vágytam. Épp kapóra jött, h új mesehősök bújtak meg a gyerekszobában. Berg Judit két tündér figurája tökéletesen megfelelő alany lett a számomra. Már nagyon vártam, h nekikezdjek a megformálásuknak.
 Itt különösen élveztem a hajuk elkészítését :D Igaz, kicsit sűrű lett, fodrászért kiáltott, de maradtak ilyen dúshajú gyerekek.




Cataniaból, 2es tűvel készültek.